A Tihanyi Ekhóhoz Verselemzés – Csokonai Vitéz Mihály: A Tihanyi Ekhóhoz -Verselemzés- - Forum Bacalaureat
- Csokonai Vitéz Mihály versek: A tihanyi ekhóhoz
- Irodalom - 10. osztály | Sulinet Tudásbázis
- Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz -verselemzés- - FORUM BACALAUREAT
miket kell érzenem, Amidőn már ők is végre Úgy rohannak rám, mint ellenségre, Bár hozzájok hív valék. Nincsen, aki lelkem vígasztalja, Oly barátim nincsenek; Vállat rándít, aki sorsom hallja; Már elhagytak mindenek. Nincsen szív az emberekbe: Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe Szívem bús panasszait. Lilla is, ki bennem a reménynek Még egy élesztője volt, Jaj, Lillám is a tiran törvénynek S a szokásnak meghódolt. Hogy vagy most te, áldott lélek? Én ugyan már elhagyatva élek A tenger kínok között. Óh, van-é még egy erémi szállás, Régi barlang, szent fedél, Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást E setét hegyekben lél? Hol csak egy kő lenne párna, Hol sem ember, sem madár nem járna, Mely megháborítana. Abban, gondolom, hogy semmi jussal Ellenkezni nem fogok, Hogyha én egy megvetett virtussal Itt egy kőben helyt fogok, S e szigetnek egy szögében, Mint egy Russzó Ermenonvillében, Ember és polgár leszek. Itt tanúlom rejtek érdememmel Ébresztgetni lelkemet. A természet majd az értelemmel Bőlcsebbé tesz engemet.
Csokonai Vitéz Mihály versek: A tihanyi ekhóhoz
Köszönjük, hogy elolvastad Csokonai Vitéz Mihály versét. Mi a véleményed A tihanyi ekhóhoz írásról? Írd meg kommentbe! Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz verselemzése Műfaját tekintve ez a mű elégia: azaz visszatekint saját életére, bemutatja a jelen helyzetet és panaszkodik. Ez a műfaj jellemző a szentimentalizmusra. A mű befejező gondolata a biztos hit, miszerint az utókor, a távoli jövő felismeri benne előfutárát. A tihanyi ekhóhoz 1803-ban került a Lilla-dalok közé. A strófaszerkezet itt is újszerű és bonyolult. Jellemző rá az erudíció (nagy tudásanyag felvonultatása, és találékonyság). Csokonainál nagy jelentősége van az ekhónak. A reneszánsz és a barokk idejében ez játék, itt a természet és a társadalom szembeállításának az eszköze. A mű elején hagyományosan, a kezdősor megteremti a vers alaphelyzetét, ahol az ekhó az Istennő, a későbbiekben a visszhang, mint természeti jelenség mutatkozik meg (nagyon realisztikus ábrázolásban). – áll az elemzésében. A szerzője. is foglalkozik a költeménnyel.
Segédanyagok « vissza a találati oldalra Feltöltés dátuma: 2009-02-05 Feltöltötte: eduline_archiv A reményhez, Az estve, A tihanyi Ekhóhoz, Tantárgy: Irodalom Típus: Elemzés hirdetés
E nagy szerelem élménye és a kiábrándulás hívta életre verseit, melyet "Lilla - érzékeny dalok III. könyvben" címmel 1802-ben rendezett sajtó alá. Az ebben a kötetben található verseket ciklussá szervezte: a boldog szerelem hangjával kezdődik és a reménytelenséggel zárul. A Lilla-ciklus legszebbnek tartott elégiái az elválás fájdalmas hangján szólnak. Ilyen vers A Reményhez is. Ebben a költeményben búcsúzik el attól és azoktól (Lilla), akik életét tartalmassá tették. Az elégia, szerkezetét tekintve négy versszakos, melyek egyenként 16 sorosak. Érdekessége, hogy minden második sor rövidebb a körülötte állóknál. Strófaszerkezete tehát meglehetősen bonyolult; ez is mutat egyfajta klasszicista vonást (merev szabályok, harmónia). Ritmuslejtése mindvégig trocheikus, rímképlete: abab, cdcd, stb., vagyis keresztrím. E összetett strófaszerkezet kialakulásában az a tény is közrejátszhatott, hogy Csokonai, szövegét egy már Kossovits József által megadott dallamra írta. A vers szerkezete átgondolt, logikus: az 1. és a 4. versszakban párhuzam fedezhető fel, míg a 2. illetve a 3. strófa egymással ellentétben áll.
Irodalom - 10. osztály | Sulinet Tudásbázis
- A tihanyi ekhóhoz verselemzés 2017
- Vajda János: A vaáli erdőben (elemzés) | Page 2 of 4 | Erinna Irodalmi Tudástár
- A tihanyi ekhóhoz verselemzés 3
- A tihanyi ekhóhoz verselemzés 2
A szerelmi csalódáson túl számos egyéb kudarc is nyomasztotta: barátai elfordultak tőle, költői próbálkozásai sikertelenségre voltak ítélve (Pozsonyban kiadott lapja is csődbe ment), a nemesek, főurak, akik között a Debrecenből való kicsapatása után élt, s akiknek kegyeit megélhetése érdekében keresni kénytelen volt, nem tudták érdeme szerint értékelni őt és költészetét. A versben megjelenő panaszáradat oka nem is annyira Lilla volt, hanem egész életének kilátástalansága, reménytelen helyzete, hiszen a szerelem elvesztése már csak az utolsó csepp volt a pohárban. Való igaz, hogy az emberek közönye miatt elárulva érezte magát, de azért ez a bánat már régóta ott szunnyadhatott a lelkében, s nem lehet egyszerűen az emberek csalárdságára redukálni. Valamiféle egyetemes veszteségélmény tör fel belőle, de minden vádaskodás vagy lázongás nélkül: csupán a csendes belenyugvás fájdalmát érezzük. A vers legelső változata 1796-ból vagy 1798-ból való (a pontos év egyelőre vita tárgya), s A füredi parton címet viseli.
Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz -verselemzés- - FORUM BACALAUREAT
A célelvű történelemszemlélet Szilveszter tehát 3 különböző szférában is megéli a szabadság élményét: a tapasztalaton túli (transzcendens) szférában, a természetben és a történelemben. Petőfi itt Hegel felfogására épít, az ő történelemfilozófiájában talált alapot, amelyre helyezkedve szembefordul hatott a romantika körforgáselvű történelemszemléletével. Petőfit a ciklikus körbehaladás vagy egyenletes fejlődés kérdése már régóta foglalkoztatta, Világosságot! című versében is ezt a problémát járja körül, s a körforgáselvet nagyon kétségbeejtő gondolatnak találta. Szilveszter a célelvű történelemfilozófia és a szabadságfilozófia képviselője, annak ellenére, hogy kudarcok kísérik az útján és sorsa tragikus. Petőfi nem volt hajlandó feladni a haladásba vetett hitét. A mű központi kérdése nem is az, hogy fejlődik-e a világ, halad-e előre a történelem, eljön-e a szabadság és a boldogság kora, hanem az, hogy a főhős mindig másoknak éljen-e és soha ne önmagának. Ebből érezhető, hogy Petőfinek magának is teher volt időnként a népvezér-szerep, amit magára vállalt, időnként szeretett volna egyszerűen csak magánember lenni és élvezni az élet örömeit.
A felvilágosodás legfőbb gondolatait szólaltatja meg. Különösen Voltaire és Rousseau hatottak rá. A Konstancinápoly és Az estve a felvilágosodás két fő irányzatát képviseli. Az első vers Voltaire egyházellenességét, Az estve pedig Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet idilli harmóniáját hirdeti. Filozófiai költemények Az estve A költemény kezdetét - bevezetés, befejező rész - az alkonyi természet finom leírása adja költői képek egész sorával. Az első rész csupa szín és hang (tündöklő, arany, rózsaszín, hangicsál, bömböl) és alig-alig érezhető a mozgás. Szelíd, nyugodt hangulatot áraszt a természet az alkonyi erdő. A vers elején kifelé figyel a költő, majd a következő részben befelé fordul, a külvilágot önmagára vonatkoztatja. A harmonikus természet ideálvilágba menekül a "szomorú lelkű" Csokonai. Az érzékelés kiszélesedik ebben a strófában: az alkonyi természet színeit, hangjait illatérzetek egészítik ki. Az erdő "fűszerszámozott theátrommá", illatos színházzá varázsolódik át.
A költő az első versszakban egy fogalomhoz szól, melyet költői eszközökkel megszemélyesít: ez a Remény. Csokonai és a Remény között párbeszéd természetesen nem alakulhat ki, tehát e költemény fájdalmas hangon előadott monológ. Már itt (ti. az első versszakban) megmagyarázza a Reményt, mint fogalmat, tulajdonképpen definiálja azt: nem isten, csak annak látszó; tünemény, csalfa és vak. Ennek ellenére igen nagy hatalommal rendelkezik az emberek - elsősorban a boldogtalanok - felett: "Síma száddal mit kecsegtetsz? " - hitegeti őket. A kilencedik sortól kezdődően a Remény szemére veti, hogy: "... mégis megcsalál. ". Ettől kezdve már reménykedni sem akar. A 2. és a 3. strófában a már jelzett ellentétes kapcsolat bontakozik ki: a tavaszi virágoskert pompájával jellemzi élete boldog, felhőtlen korszakát, s a következő, a 3. versszak már a lélek állapotát tükrözi a kert télen bekövetkező pusztulásával. Ám nem csak Lilláról szól, hanem élete egyéb elveszett vagy elvesztett értékeiről is. Néhány ellentétpár: rózsa, nárcisz - elhervadt; patak, fa - kiszáradt; boldogság - bú.